Egy ausztrál nővér, miközben halálos betegeket ápolt, feljegyezete, mit bánnak meg halálos ágyukon. A leggyakoribb haldoklói megbánásokról könyv is készült, néhányat pedig a Guardian is lehozott.
Bronnie Ware ausztrál nővér több évig dolgozott palliatív ellátást – a már nem gyógyítható betegek szenvedéseinek megkönnyítését – nyújtó intézetben, és főleg olyan betegekkel került kapcsolatba, akiknek már csak néhány hetük volt hátra. A nővér blogban írta le tapasztalatait, ami most könyv formájában – The Top Five Regrets of the Dying (Az öt leggyakoribb dolog, amit a haldoklók megbánnak) – is megjelenik. Úgy véli, mások is tanulhatnak ezekből az életvégi bölcsességekből, mert bámulatos az a tisztánlátás, ami a haldokló betegeknél tapasztalható. Elgondolkodtató az is, hogy amikor megkérdezte betegeit, mit bántak meg addigi életükben, szinte ugyanazok a mondatok hangzottak el. Mint például az, hogy bárcsak kevesebbet dolgoztak volna, vagy jobban kifejezték volna érzéseiket. Íme, az öt leggyakoribb megbánás, miközben eljátszhatunk a gondolattal, mi mit bánnák meg, ha ez lenne életünk utolsó napja.
“Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem.”
Ez volt a leggyakoribb megbánás. Amikor az emberek visszatekintenek életükre, a fontosabb állomásokra, rájönnek, még álmaik felét sem sikerült valóra váltaniuk. A legtöbb embernek abban a tudatban kell búcsúznia a földi léttől, hogy a be nem teljesült álmokért egyszerűen ők maguk okolhatók, mert nem harcoltak értük kitartóan.
“Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.”
Valamennyi férfi beteg szájából elhangzott ez a mondat. A napi hajtás miatt nem maradt elég idő sem a gyerekekre, sem a feleségre. A legszomorúbb – az ápolónő szerint –, hogy női betegektől is hallott ilyet, pedig idősebb generációról lévén szó, ők még nemigen voltak családfenntartók.
“Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet.”
Sok ember azért fojtja vissza érzelmeit, mert így könnyebb megőrizni a békességet. Az eredmény azonban közel sem vigasztaló, óvatos viselkedésükkel középszerűek maradtak, nem teljesedtek ki, nem váltak olyanná, amire igazából képesek lettek volna. Sőt, az sem kizárt, hogy számos betegséget a keserűség és a bosszankodás váltott ki.
“Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal.”
Szintén valamennyi haldokló említést tett erről. Úgy tűnik, a baráti kapcsolatok is reálisabban ítéltetnek meg egy életvégi számvetésnél: a betegek elmúlt életükre visszatekintve rájöttek, a baráti kapcsolatainkra is nagyobb figyelmet kellett volna fordítaniuk.
“Bárcsak boldogabb lettem volna.”
Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek. (HVG)
Te mit bánnál meg?
Vissza tekintve sok mindent másképp csinálnám volna érett fejjel,tapasztalattal.
Ami rosszat tettem megbántam,ha módomban állt bocsánatot kértem.
Egyébként mindent széppé és jóvá lehet tenni, Minden rosszban van valami jó
csak meg kell találni.
A halál az életnek egy más dimenzióba való folytatása,A födi életet befejeztük.a halál
egy másik élet születés napja,, hitem szerint ennek nincs vége,ha becsületesek voltunk nem kell félni tőle.,az élet természetes rendje.
“….. Példaképem”………
Hálát adok a teremtő Istenemnek,hogy ilyen lelkiekben gazdag baráttal- engedd meg hogy barátomnak tekintselek. Azt hiszem talán szó szerint egyezik véleményünk.
Köszönöm a hozzám küldött írásokat sokat tanultam belőle. Nem sajnálattal tekintek
Krisztusban szeretett testvéreimre így látom,értékelem mennyi jóval ajándékozott
teremtő Istenem s nem győzőm hálát adni Teremtőmnek . I
így kerek és szép a világ az Isten nem teremt selejtet mindenkire szükségünk van
mindennek van értelme csak meg kell látni..
Gyerekeim unokáim minden évben egy hónapot a sérült,vagy halmozottan sérült gyerekek
ápolásával töltenek a Sörédi plébánián,felekezetre vallástól függetlenül.Mindenkit fogadnak az ellátás természetesen ingyenes. Szertettel . Lajos és családja.
Kedves Lajos,
Nagyon köszönöm a megerősítő szavaid!
Attila